Az átöröklés biológiai háttere

Az átöröklés definíciójában az is értendő, hogy az átöröklés "azoknak a módoknak az elnevezése, amelyekkel az élő szervezetek saját fajukat reprodukálják" (Bonner)
Az összefüggést a szülők és utódaik között tehát az ivarsejtekben kell keresni. Az emlősökben a gén az örökléstani kutatók szerint jellegzetes kémiai összetételű és szerkezetű , amely a normális sejt anyagcsere és sejtosztódások során pontosan megismétlődik a csírasejtek mindegyik generációjában. A szabályos megismétlődéstől való eltérések meglehetősen ritkák és a mutáció speciális nevet viselik. Az összes sejtben kromoszómapárok vannak. A kutya testi sejtjeiben a kromoszómák száma 2n=78 azivarsejtekbenn=39. Aszerint, hogy két azonos, XX v. két eltérő XY kromoszóma kerül-e össze a megtermékenyítéskor a többi kromoszóma mellett, nőstény v. hímnem irányba indul a fejlődés. Az átöröklést irányító gének a sejtmagban, a kromoszómákban helyezkednek el. Egy-egy jelleg átörökítésére mind az apai, mind az anyai eredetű ivarsejtben van legalább egy-egy gén. Tehát az utód, a zigóta bármely tulajdonságának kifejlődésére egyszerű esetekben egy génpár-alél - lesz befolyással. Az olyan zigotát , amelyben a génpárok tagjai azonos hatásúak, homozigótának nevezzük. A fajtiszta beltenyésztett törzsek örökletes alapja (genom) sokkal több homozigóta gént tartalmaz, mint a tisztázatlan származású keverékek utódai. Ez magyarázhatja az ún. fajtaspecifikus rendellenességek, betegségek előfordulását is. Az egyes tulajdonságok öröklési szabályaik, eltérő jellegeket mutató egyedek keresztezéseiből lehetett jól megállapítani. Egyszerű példa a fekete és barna bundaszín öröklésmenete. Ha egy olyan fekete színű kutyát, amelynek mindkét nembeli ősei feketék voltak, keresztezünk barna szín tekintetében hasonló homozigóta kutyával, függetlenül a nemüktől, az első generációbeli utódok mind feketék lesznek. A fekete szín tehát domináns a barnával szemben. A mennyiben ezeket az első generációbeli (F1) egyedeket egymás között tenyésztjük tovább, a következő generációban (F2) a fekete és barnaszín megoszlás 75:25 % lesz. Az utódok (F1) tehát heterozigóták , amelyekben az alél párok tagjai domináns-receszív viszonyban lévén, a barna szín érvényesül. Nem érdektelen tenyésztési szempontból arra, hogy a tulajdonságok kombinációs öröklődése az alapja annak, hogy az F2 generációban "neokombnációk" jelennek meg. A tulajdonságok új elrendeződésben jönnek össze az utódokon. Kísérletek szerint például: a fekete-barna tacskó és foxterrier keresztezésekor, az F2 generációban nem csak a szülői alakok, hanem két új kombináció is megjelent.

Küllemi jellegzetességek öröklődése

A küllemi különbségek, elsősorban a csont szerkezet módosulásait tükrözik vissza. Ehhez járul az izomzat, a nagyság és a bőrredőzetek megjelenése. a koponya alkat öröklődését rövid és normális arcorrú fajták keresztezései alapján vizsgálták. Azt találták, hogy bár az eredmények fajták szerint változnak, általában a rövid arcorr volt erős befolyással az F1 generációra, bár nem volt teljesen domináns öröklésnek nevezhető. A felső és alsó álkapocs hosszúsága egymástól függetlenül öröklődhet. Keresztezési kísérletekben, különösen a második (F2) nemzedékben, extrém kiálló vagy beljebb álló alsó álkapocs fordul elő. A fogak nagysága és az álkapocs nagysága is függetlenül öröklődik. A lábhosszúság öröklődése azonban annyiban bonyolult, amennyiben a rövidlábúság jobban befolyásolja a nehéz csontozatot, mint a finomat. Ezért sokkal nehezebb súlyos csontozatú kutyát kapni egyenes lábakkal. A lábhosszúság öröklődésébe még belejátszik az is, hogy a csont minőségét nagymértékben befolyásolni lehet táplálással és tréninggel. Korlátozott mozgás és erős táplálás kedvez a durva csontozat kifejlődésének. Túlgyakorlatoztatás esetén a lábak, nemkívánatos módon meghosszabbodhatnak. A mellkas és váll-lapok jó kifejlődése elsősorban az egészségi állapot és tréning kérdése, vagyis nem szorosan véve örökletes. Inkább helyes táplálással és megfelelő tréninggel lehet a kívánatos formát elérni. A testtömeg öröklődése is, több gén együttes hatására érvényesül ugyanakkor a környezet realizáló hatása is döntően megnyilvánul. Ha megvan az örökletes tényezők együttese, a jobban táplált kutyák realizálni is tudják a bennük rejlő képességeket.

A viselkedés és intelligencia örökölhetősége

A magatartási és intelligencia megnyilvánulások örökölhetőségének megállapítása meglehetősen nehézkes. Nehéz objektíven lemérni egy kutya intelligenciáját, kezdve onnan, hogy a mérő feladat sem lehet egyértelműen alkalmas, mert míg egyes fajták bizonyos feladatok "megoldásában" jeleskednek, addig más feladatokkal nem boldogulnak. Ettől még nem buták. A tapasztalat azt mutatja, hogy a viselkedésbeli sajátosságok örökölhetők, hiszen a speciális célokra igénybe vehető fajták állandó, és generációról generációra tovább vitt jellegzetességei arra mutatnak, hogy a környezeti feltételek mélyen megalapozott átörökíthető lehetősségeket bontakoztatnak ki. Egy-egy magatartási jellegzetességet egységenként kezelve, bizonyosak lehetünk benne, hogy szelekcióval pozitív vagy negatív irányban befolyásolni lehet.

Tenyészkiválasztás (szelekció)

Az egyedek közötti változatosság a szelektáló munka alapját jelenti. Az egyedeket, és az egymás utáni generációkat a köztük fellelhetõ változatosság széttagolja, mozaik-részekre bontja. Az örökletesség összekötõ kapocs, az az azonosság, amely a rokonegyedek között fellelhetõ, amely az utódok és az õsök hasonlóságát eredményezi. A kiválasztó munkában a kívánt formát fellelve, az örökletességre támaszkodva igyekszünk ezt rögzíteni. A kiválasztás egy vagy több tulajdonság alapján történhet. A tenyésztõ úgy dolgozik, hogy a széles tömegbõl , a populációból kiválogatja az elképzelésének, megfelelõ egyedeket. A fajtára, illetve annak egyes tulajdonság-megnyilvánulásaira az a jellemzõ, hogy sok a középszerû, kevés a jó, még kevesebb a túl jó egyed. Ugyanígy kevés a rossz és még kevesebb a nagyon rossz egyed. Tömegszelekciókor a szélsõségesen jó egyedeket válogatjuk ki. A szélsõséges egyedek egymás között párosítva magukhoz hasonló utódokat kevésbé adnak, hanem az utódok visszaütnek (regresszió) a fajtaátlag felé, s majdnem olyan eloszlást mutatnak, mint az eredeti szelektálatlan tömeg. Minél nagyobb a különbség, a fajta átlag tulajdonsága és a kiválasztott egyedek között (minél nagyobb a szelekciós különbség), annál inkább remélhetjük azt, hogy a kiszelektált egyedek utódai, a kívánt irányban eltérnek az átlagtól. Támogatja szelekciós munkánk sikerét, ha a szóban forgó tulajdonságnak igen nagy az örökölhetõsége , ha biztonságosan öröklõdik . Ilyenkor rövid idõ alatt nagy eredményt lehet elérni. Az átlag felé való visszaütés magyarázatot ad egy a tenyésztés során gyakran elõforduló esetre: rossz tulajdonságú szülõknek is akad jó utóda, éspedig több közülük a jobb, mint amilyenek a szülõk voltak. Esetükben a regresszió a negatív oldalról irányul az átlag felé. A rossz tulajdonságú szülõk utódai azonban összességükben, öröklési anyagukban a fajta átlag alatt maradnak, s rontják a fajtát. A módszeres tenyészkiválasztást az egyedek tulajdonsága (fenotipusa), származása és utódainak minõsége alapján végezhetjük.

Tenyészkiválasztás az egyedek tulajdonsága (fenotipusa) alapján

Mindig az volt a legkézenfekvõbb, hogy magán az egyeden tapasztalható tulajdonságok alapján juttatták a tenyésztésben elõnyhöz a kiválasztottakat. A formájában, külsõ és belsõ tulajdonságaiban (fenotipusában) kitûnt s az elképzelt alakításnak, formázásnak megfelelõ egyedeket igyekeztek hasonlóbb egyeddel összehozni, hogy utánuk azonos tulajdonságú utódokat kapjanak. Ezen módszer eredményes alkalmazásához tudni kell, hogy a siker a tulajdonságok örökölhetõsége (h2) szerint változhat. A biztosan öröklõdõ tulajdonság esetében (rövidlábúság, fejlõdési erély stb.) a szelekció biztosabb eredményt ad. A kevésbé öröklékeny tulajdonság esetében ( rövid orr, képezhetõség stb.) az egyedek tulajdonsága alapján végzett szelekcióval nem sokra megyünk. a származás és az utódok minõsége alapján végzett szelekció pontosabb, biztonságosabb eredményt ad, mint az egyedeken észlelhetõ tulajdonságok figyelembevételével. Még sem szabad elhanyagolni azt a lehetõséget , amit az egyed fenotipusa nyújt, mert egyszerû szelektálási alap, s ha figyelmen kívül hagyjuk, súlyosat véthetünk az életerõ és egyéb, a szervezet egészét érintõ értékmérõk élettanilag megokolt optimális megnyilvánulása ellen.

Tenyészkiválasztás a származásalapján

Az ujjabb kori örökléskutatás genetikai alapon okoskodva azt állítja, hogy két ismert szülõ utódainak genotípusát az öröklõdõ faktorok kombinációja alapján fele részben határozza meg. Egy közvettlen õs szerepe tehát 1/4, és ezgenerációnként ismétlõdik. Az utódtulajdonságának alakításában döntõ módon a szülõk szolnak bele. A nagyszülõk szerepe már csökkent, és a III. õsi sornál tovább visszamenni semmi mást nem jelent, mint a fajtisztaság biztosítását.


<!--[endif]-->

õsi sor: õsök száma: szerepe%: egy ős szerepe:

I. 2 50 25

II. 4 25 6,25

III. 8 12,5 1,56

IV. 16 6,25 6,25

Tenyészkiválasztás az utódok tulajdonságai alapján

Ha az egyed genotípusáról hû képet akarunk nyerni, fel kell deríteni az oldalági rokonokat, elsõsorban az édestestvéreket. Fontos, hogy a kutya át tudja adni jó tulajdonságait utódainak. A nemesítés, fejlesztés leghatásosabb eszköze a rendszeresen végzett ivadékvizsgálat, s az ennek alapján végrehajtott tenyészkiválasztás. Ha alaposan végig követjük a hazai populáció valamely kiváló teljesítményt nyújtó egyedének örökítési eredményeit, találunk olyan kutyát, mely híresen jól örökít és olyat is mely nem örökíti biztonsággal kiváló tulajdonságait. Természetesen vizsgálódásunk, csak akkor lehet alapos, ha ezt a képességet több párosítási kombinációnál is megfigyeljük. Természetesen maga a mérhetőség is kérdéseket vet fel. Éppen ezért nehéz megbízható, valós képet kapnunk egy-egy példány örökítő képességét illetően.

Oldal: öröklési tan ismeretek
Tyson Amstaff kennel - © 2008 - 2024 - tyson-amstaff.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat